A Polgár Judit Sakk Alapítvány számára fontos a jó példák bemutatása, ennek megfelelően a 2021-es Polgár Judit Világsakkfesztivál keretében – immár negyedszer – sakk nagyköveti címet adományoz négy kategóriában. A jelöltek, legyen szó személyről vagy szervezetről, a játék hiteles és elhivatott népszerűsítői és szószólói, tevékenységük pedig a sakk tudományterületeket integráló sokszínűségének a bizonyítéka.

Az idei díjazottak:

Purling London – a „Művészet a sakkban” terület jószolgálati nagykövete

A díjat átvette James McCarthy, a cég igazgatója

A Purling London létrejöttét a digitális jóllakottság inspirálta, és már-már klasszikusnak számító értékek megmentéséért szállt síkra: több mint 30 vezető dizájner bevonásával a kortárs formatervezést csúcsra járatva, a történelmi és szellemi örökséget hangsúlyozva kívánja visszahozni az emberek életébe a tábla- és kártyajátékokat, elsősorban a hagyományos, figurás sakkot. A Purling 2012-es megalapítása óta a „Sakk az iskolákban és a helyi közösségekben” (CSC) jótékonysági szervezet támogatója, melynek célja a gyermekek tanulmányi eredményeinek javítása, társadalmi érzékenységük fejlesztése és integrációjuk támogatása – a sakk segítségével. A cég, amely számos egyedi sakk-készletet és játékot adományozott vagy ajánlott fel jótékonysági árverésre a London Chess Classicot is szervező CSC-nek, 2022-ben új sorozatokkal és művészeti projektekkel ünnepli tízéves fennállását.

Kenneth Rogoff – a „Sakk és tudomány” terület jószolgálati nagykövete

Tudományos körökben a világ egyik legtöbbet idézett közgazdásza, sakknagymester, a Harvard Egyetem Thomas D. Cabot közpolitikai és közgazdasági professzora. 2001 és 2003 között a Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza és kutatási igazgatója. 1969-ben az Egyesült Államok junior sakkbajnoka volt, ám a profi karrierrel szemben az egyetemi tanulmányokat részesítette előnyben, igaz, a játékot folytatta, sőt 1978-ban nagymesteri címet szerzett. A sakk iránti szenvedélye és szeretete megmaradt, a játék előnyeinek és jótékony hatásainak „hangos” hirdetője. Az elmúlt években számos rangos sakkesemény vendége volt: 2012-ben rapid partiban döntetlent ért el Magnus Carlsen ellen. 2016-ban a New York-i Carlsen–Karjakin világbajnoki mérkőzésen Polgár Judit partnere volt a kommentátori stúdióban. A Nemzeti Tudományos Akadémia, valamint az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia választott tagja, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) Globális Stratégiai Bizottságának tagja.



Jerry Nash – a „Sakk az oktatásban” terület jószolgálati nagykövete

Tanár, tréner, (sakk)oktatási tanácsadó, a világszerte növekvő „Sakk az oktatásban” nemzetközi mozgalom vezetője. Oktatóként szerzett tapasztalatai birtokában elkötelezetten hisz a sakk társadalom- és egyéni sorsformáló erejében, abban, hogy a kritikus gondolkodás és a döntéshozatal képességének fejlesztése révén a sakk nem csupán az osztálytermekben járul hozzá a fiatalabb generációk előmeneteléhez és sikereihez. Ha a tanárok megtanulják, hogyan építsék be és használják a sakkot az oktatásban, azzal hivatásukat kiteljesítik, és változást hoznak a közösségükben és azon túl is. Jerry Nash 2019 óta a Nemzetközi Sakkszövetség Oktatási Bizottságában (FIDE–EDU) „A Sakkoktatás magas minőségi szabványai” munkacsoport tagja, 2021-ben csatlakozott a FIDE–EDU Stratégiai Csoportjához, majd a FIDE–EDU Tanúsítási és Jóváhagyási Csoportjához is. Utóbbi két szervezet feladata a FIDE sakkoktatással kapcsolatos céljainak és stratégiáinak megfogalmazása a következő négy évre.

Viswanathan Anand – a „Sakk mint sport” terület jószolgálati nagykövete

Ötszörös világbajnok, a sakktörténet egyik legsikeresebb játékosa, akinek értékszáma meghaladta a 2800-at. Versenyeredményei lenyűgözőek abból az aspektusból is, hogy a klasszikus világbajnoki cím mellett rapid és villámsakkban is felért a csúcsra. Kiemelkedő – mondhatni: mesés – sportolói sikereivel és szerény, szeretetre méltó személyiségével „Vishy” Anand indiai fiatalok tömegét inspirálta a sakkozásra: ő volt India első sakknagymestere (1988), ma már 67 nagymestere van az országnak, és a számuk emelkedik. 1992-ben elsőként kapta meg a Rajiv Gandhi Khel Ratna-díjat, India legmagasabb sportkitüntetését, 2007-ben pedig hazája második legmagasabb polgári kitüntetésével, a Padma Vibhushantal ismerték el munkáját – ő az első sportoló, aki megkapta ezt az elismerést. A FIDE 2021. szeptemberi világranglistáján az 1969-es születésű Anand 2753-as értékkel a 17. helyen áll, ezzel jelenleg is ő a legmagasabban jegyzett indiai nagymester. Kérdés, hogy meddig folytatja aktív versenyzői karrierjét, az indiai sakk jövője szempontjából mindenesetre nagyszerű hír, hogy az évek óta végzett népszerűsítő tevékenysége mellett Anand indiai fiatalok edzésébe kezdett.



A korábbi évek díjazottjai:

2020
Simen Agdestein - Goodwill Ambassador of Chess as a Sport
Oscar Panno - Goodwill Ambassador of Chess in Education
Jan Timmann - Goodwill Ambassador of Art in Chess
John Nunn - Goodwill Ambassador of Science in Chess

2019
Vladimir Kramnik, 14. világbajnok - a sportban nyújtott teljesítményéért;
Demis Hassabis, a mesterséges intelligencia egyik legjelentősebb kutatója, a DeepMind alapító-vezérigazgatója - AlphaZero tudományos munkásságáért;
Leontxo Garcia, szakíró - az oktatás területén végzett kutatásáért és munkájáért;
Benkő Pál, sakkmester - a sakk művészi szintű műveléséért (posztumusz);

2018
2018-ban adták át első ízben a Goodwill Ambassador of Artistic Values of Chess elismerést köztük a fesztivál nyitányaként koncertet adó Jason Kouchak francia zeneszerzőnek és a chilei énekesnőnek, Jugának ítéltek oda. Díjazott lett továbbá Bogányi Gergely zongoraművész és Havadtőy Sámuel képzőművész, valamint Yoko Ono, aki New Yorkban vette át a díjat Polgár Judittól.