Polgár Judit


A sakktörténet legjobb női sakkozója.

1989-ben, 12 évesen vette át a vezetést a felnőtt női világranglistán, amely 26 évig az ő nevével kezdődött. 14 évesen csapatban már kétszeres női sakkolimpiai bajnok volt (1988, 1990), később a magyar férfi csapat tagjaként két ezüstérmet szerzett (2002, 2014). 15 éves és 4 hónapos korában férfi nemzetközi nagymester lett, amivel megdöntötte Bobby Fischer rekordját. 1999-ben a negyeddöntőig jutott Las Vegas-i világbajnokságon, 2005-ben San Louisban a férfi világbajnoki címért játszott. Az abszolút világranglistán 2005 októberében a 8. helyen állt – az első és máig az egyetlen top 10-es női sakkozó. 2011-ben a férfi Európa-bajnokságon bronzérmet nyert. Klasszikus, rapid vagy villámjátszmában tizenegy világbajnokot győzött le.

2014-es visszavonulása óta az általa szervezett Világsakkfesztivál révén a sportág nemzetközi népszerűsítésével, könyvírással, valamint a szakértők és pedagógusok bevonásával óvodás- és iskoláskorúak számára kidolgozott képességfejlesztő sakk oktatási módszertan, a Polgár Judit Módszer (Sakkjátszótér, Sakkpalota és Sakktesi Program) fejlesztésével foglalkozik, szemináriumi és TED-előadó.

Az ENSZ nőügyi szervezete (UN WOMEN) esélyegyenlőségi programjának, a nők arányos társadalmi szerepvállalását hangsúlyozó, valamint a genderhez kapcsolódó sztereotípiák felszámolásáért küzdő „Planet 50–50 Champion” jószolgálati követe. Kiemelt nemzetközi versenyek szakkommentátora.

Caissa (Sakk Oscar), Európai Sakk Legenda és Prima Primissima díjas, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Testnevelési Egyetem díszdoktora, Budapest díszpolgára, a World Chess Hall of Fame tagja.
Házas, két gyermek édesanyja.

KIEMELKEDŐ DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK

  • Az év magyar sakkozója (1989, 1991, 1993, 1994, 1998–2003, 2005–2012, 2014)
  • 8× „Sakk Oscar” díjas
    • éves teljesítményért: 1988, 1995, 1996, 2000, 2001, 2002
    • az évszázad női sakkozója: 2001
    • FIDE Caissa díj (újonnan alapított „Sakk Oscar”): 2012
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (Budapest, 2003)
  • A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (Budapest, 2013)
  • Prima Primissima (Budapest, 2014)
  • A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja (Budapest, 2014)
  • Magyar Szent István-rend (Budapest, 2015)
  • Best European Learning Material Award – a Sakkpalota programért (Frankfurt, 2015)
  • Budapest díszpolgára (Budapest, 2016)
  • James Joyce díj – University College Dublin (Dublin, 2017)
  • ECU European Golden Pawn, „Európai Sakk Legenda”(Monte Carlo, 2019)
  • A Testnevelési Egyetem díszdoktora (Budapest, 2020)
  • A World Chess Hall of Fame tagja (Saint Louis, 2021)